2018.4.22.
Egy vonaton meghallott "beszélgetés" apropóján születtek az alábbi gondolatok. Nagyon sok nő gyermekeként bánik az általa szeretett férfivel. Mégpedig ennek a bánásmódnak is a helytelen elemeit a...
2017.5.25.
Folytatom a szavaink ősi jelentésének közzétételét. A fejtéshez felhasználtam Varga András, Varga Csaba és dr. Lónay Gyula írásait, azonban a megoldáshoz nagy segítségemre volt Mihá...
2017.5.9.
Egyik eredeti végzettségem szerint nyelvész vagyok. Annak idején a német és az angol szakon is tanulnunk kellett nyelvtörténetet, illetve kiegészítésként, alapként a magyar nyelv alapjait is. ...
2017.1.7.
2017. január 7-én a Merkúr direkt mozgásra vált, azaz a Földről nézve a Nap járásával megegyező irányba halad. Ezzel pedig egy viszonylag ritka csillagászati eseménynek lehetünk tanúi, ugyanis ett...
2014.7.21.
A minap az egyik Identity játék során a következő mondatot sugalmazták: AZ ÖRÖM ÉS A SZERETET MINDENKINEK ALANYI JOGON JÁR. Fontos ez nagyon! Hiszen legtöbben az örömre úgy gondolunk, hogy elősz&oum...
2014.3.16.
Nagyon örülök, hogy ezt a képet megtaláltam magunknak, és lefordíthattam nektek! Szépen összefoglalja a lényeget. Milyen, amikor csak az ego-személyiségünk aktív, és hogy mi a lélek útja. D...
2014.3.15.
Amikor félünk, aggódunk vagy dühösek vagyunk, a gondolataink újra meg újra visszatérnek a félelem, az aggódás vagy a düh érzésére. Ezzel megsokszorozzuk annak a negatív energiának a hat&aac...
2014.3.10.
Egy beszélgetés eszembe juttatta az ÖRÖMBEFŐTTET.Végy egy kicsit díszesebb dunsztos üveget, pár színes jegyzetlapot és egy tollat vagy ceruzát. Fogd meg az írószerszámot és írd fel a szí...
2014.2.17.
Tudtátok, hogy egészen a 19. századig a fiú csecsemőket pirosba, míg a lányokat kékbe öltöztették? Nem? Pedig egyértelmű és teljesen logikus a magyarázat. Piros: energia, dinamizmus, a vér sz&iacu...
2014.2.15.
Mindig csak arról hallunk, hogy a média mennyire hülyének nézi az embereket, és szeméttel tömi az agyukat. Arról nem szól a fáma, hogy mindenkinek szabad akarata van, és frankón eldöntheti, hogy befogadja-e a...
2014.1.29.
“Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek.” Márai Sándor Előkerült tegnap este e...
2014.1.18.
A karmikus lecke vagy leckék kiszámolásához a születési, anyakönyvezett nevünkre van szükség. Tehát ha van második vagy harmadik keresztnév, akkor azokat is hozzá kell venni a számoláshoz. ...
2014.1.18.
A, Á: Sikeres, becsvágyó és intelligens vagy. Tudod, hogy mit és miért akarsz. Tetterősen és megbízhatóan veszed kézbe a projektjeidet. Barátságos és mélyérzésű vagy. Példá...
2014.1.18.
Milyen településen élsz? Elgondolkodtál már azon, hogy a település neve (az adott helység saját nyelvén) milyen hátteret biztosít az ott lakóknak? Játssz egy kicsit! Számold ki a települ&eacut...
2014.1.18.
1 - fejfájás - idegzsába - fülzúgás - szemproblémák - hízásra való hajlam - autoagressziós problémák (a tehetetlen, hatalom nélküli ember önmaga ellen forduló agresszi&oac...
2014.1.18.
HA BÁTORSÁGRA VAN SZÜKSÉGED, FÉLSZ, AGGÓDSZ, IZGULSZ VAGY SEBEZHETŐ VAGY, MONDD EL A KÖVETKEZŐ IMÁT! Hatalmas égi védelmezőim! Erős szövetségeseim! Köszönöm, hogy segítetek erősnek é...
2014.1.17.
Gyökércsakra Színe: vörös. Hangja: u A gerincoszlop alján, a gát és a végbélnyílás között található. A föld energiája tölti. Kapcsolódó testrészek: gerinc, cs...
2014.1.17.
Álmaink a bölcsesség és az útmutatás forrásai. Kérheted a belső Álomvezetődet, hogy segítsen a speciális kérdések megválaszolásában, amelyek éber állapotban foglalkoztatnak.
2014.1.17.
Ragadj tollat és papírt, és felülre írd fel balra „Ebből többet”, és jobbra „Ebből kevesebbet”. Alája csinálj egy listát a következő témákat illetően: - Szerelem & szex - Anyagiak, p...
2014.1.17.
● Bagoly – önmagunk igazsága, bölcsesség, mágia, vízió, Pallasz Athéné szent állata ● Bálna – a víz elem, teremtés, ébredés, megfiatalodás, beavatás, sok óce&aacu
Webhelyünk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Honlapunk használatával hozzájárul a sütik használatához.
Tudjon meg többet