Forgó Ani - Numerológia - Tarot - Energetika

Facebook oldalam

A 2015-ös év számmisztikai szempontból

Elérkezett a 2015-ös esztendő.

 

A 2008 óta tartó 9 éves ciklus 8. évéhez értünk.

2015 => 2+0+1+5 = 8

 

Ez a ciklus az ébredési folyamat felgyorsulásáról, az emberek öntudatra ébredésének folyamatáról szól leginkább.

 

2014 hetes évként szétszakított mindent, ami idejétmúlt, ami már nem segít, és összeforrasztott mindent, aminek (egyelőre) együtt a helye. A misztika, a mágia és a beavatás számaként rengeteg olyan élményt hozott, ami magasabb szintre emelte a tudatunkat, és segített a miértek kutatásában, a megértésben. Hullámvasútszerű év van a hátunk mögött, rengeteg hullámheggyel és hullámvölggyel. Boldog és kevésbé boldog könnyekkel, mosolyokkal, élményekkel lettünk gazdagabbak. Mindezek a tapasztalatok segítenek abban, hogy a 8-as év emberpróbáló feladatait sikeresen meg tudjuk oldani.

 

2015 kemény próbákat állít elénk. Mindig tudjuk azonban, hogy azért kapjuk az adott feladatot, mert felkészültünk rá. Minden képességünk, ismeretünk és tudásunk megvan ahhoz, hogy sikeresen vegyük az akadályokat. Mindaz, amit még hiányként élünk meg, benne rejlik a feladatban, és annak megoldása során szert teszünk minden olyan további tudásra és tapasztalatra, amely a végső megoldáshoz szükségeltetik.

 

A 2015-ös év kulcsszavai a következők:

- a múlt elengedése

- a felelősség felvállalása

- az egyensúly kialakítása a hullámvasút helyett

- az igazság elfogadása, kimondása, felvállalása

- bátorság

- elfogadás

- megbocsátás

- bocsánatkérés

- az anyagi ügyek rendezése

- ingatlanügyek rendezése

 

A legfontosabb, amellyel célszerű számot vetni: a múlt elengedése. Célszerű számot vetni mindazokkal az eseményekkel és történésekkel, amelyek a múltból még mindig szerepet játszanak az életünkben.

Mindazt, ami nem szolgál már bennünket, legyen az akár helyzet, tárgy, ember, munka, kapcsolat vagy szokás, helyezzünk mérlegre, és csak azt tartsuk meg belőle, amire a jelenben szükségünk van, vagy amelyre a terveink megvalósításához rövid időn belül szükségünk lesz. Mindent engedjünk el, ami teherként nehezedik a vállunkra. Ismerjük fel a leckéket és tanításokat, köszönjük meg a tapasztalatot és a lehetőségeket, amelyeket az adott dologtól vagy embertől kaptunk, és mondjunk búcsút neki.

Sokszor ez a búcsú csupán ideiglenes, átmeneti, hiszen amire szükségünk van, az később is visszatalál hozzánk. Az elengedésre azért van szükség, hogy megszabaduljunk a terhek egy részétől és könnyebben tudjuk folytatni az utunkat. Amit elengedünk, az megtisztul a múlt terheitől, és lehetővé teszi, hogy egészen új köntösben tekintsünk rá. Olyan részleteket is észrevéve, amelyek addig rejtve maradtak előttünk. Ez az újfajta perspektíva lehetővé teszi, hogy újra életünk részévé tegyük, amit vagy akit elengedtünk, s most már gazdagabbá váltan létezzünk vele együtt.

Személyektől sokszor nehéz az elválás. Sőt nagyon gyakran úgy kell elengednünk valakit, hogy továbbra is nap mint nap jelen vannak az életünkben. Az elengedés tehát nem azonos azzal, hogy eltávolodunk vagy elválunk fizikai létünkben az illetőtől. Csupán elvágunk minden olyan éteri köteléket, amit a félelmeink, az egónk vezérel. Mindössze a feltétel nélküli szeretet köteléke maradhat fenn közöttünk.

 

Ezzel pedig el is érkeztünk az elfogadás kulcsszavához. Ahhoz, hogy minden korlátozó terhet és hitet el tudjunk engedni, szükségessé válik, hogy elfogadjunk mindent és mindenkit úgy, ahogy van.

Nem a másikkal kell kezdeni, hanem saját magunkkal. Amint saját magunkat elfogadjuk minden jónak és rossznak vélt tulajdonságunkkal együtt, és elindulunk azon az úton, hogy ezeket a tulajdonságokat a maguk helyén kezeljük, hasznosítsuk vagy uraljuk, sokkal könnyebben tudunk másokat is elfogadni.

Amikor valakit nem fogadunk el – magunkat is beleértve –, olyan terhet kezdünk el cipelni és rakunk a másikra is, ami a mindennapi életünket nagyon komplex módon megnehezíti. Képzeljük csak el, hogy valakinek valamilyen tette vagy tulajdonsága nem tetszik. Maradjunk egy egyszerű példánál, mondjuk, nem tetszik, hogy hogyan öltözködik. Túl kirívónak találjuk. Megvan az érzés? Könnyű ez az érzés? Örömteli?

Ugye, hogy nem. Tudatosítsuk magunkban, hogy mindazok az érzések, amelyek elnehezítenek, valóságosan is súlyt raknak ránk. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kell nyomnunk az érzéseinket. Pusztán annyit jelez, hogy egy olyan kereszteződéshez értünk életünk útján, ahol jogunkban áll eldönteni, hogy további teherrel folytatjuk-e az utunkat, vagy elfogadjuk, hogy a másik olyan, amilyen, és ezzel megszabadítjuk magunkat a felesleges tehertől.

 

Ehhez kapcsolódóan máris itt van a következő kulcsszó: a felelősség.

Tudatosítani kell magunkban, hogy pusztán, csak és kizárólag a saját tetteinkért, szavainkért, gondolatainkért, érzéseinkért és azok hatásaiért és következményeiért felelünk.

Szülőként tehát nem felelünk – spirituális értelemben – a gyermekeink által tett vagy mondott dolgokért. Azért viszont igen, ha azok a tettek vagy szavak a mi tetteink vagy szavaink következményei. A minta, amit tudatosan vagy tudattalanul átadok valaki másnak, az én felelősségem. Az azonban már nem, hogy a másik mit kezd vele.

Különösen nagy a felelősségünk azoknál a gyermekeknél vagy alvó tudattal rendelkező embereknél, akikre hatással vagyunk. Amennyiben tiszta szívvel és szándékkal teszünk, mondunk vagy gondolunk valamit, akkor ezzel véget is ért a felelősségünk minden esetben, viszont ha úgy véljük, hogy irányítani, befolyásolni vagy manipulálni tudunk vagy akarunk valakit az ő személyes világában, akkor kötelességünk és felelősségünk tájékoztatni a másikat arról, hogy mi a szándékunk, hogy ő tudatos döntést tudjon hozni.

Mindig tartsuk észben, hogy minden út jó út, mindenkinek megvan a saját útja, és még ha az cseppet sem hasonlít a miénkhez, akkor is jó lehet az ő számára. Amikor tanácsot adunk, beszélgetünk, tartsuk fejben, hogy mi pusztán információt közlünk a másikkal, megosztjuk a saját tapasztalatainkat, nem pedig a saját utunkra akarjuk terelni a másikat. Meg tudjuk mutatni a számunkra bevált utat, ki tudjuk nyitni a kaput, de belépni vagy más utat keresni a másiknak kell.

Ezért mondom én a tanácsadásaimon, hogy „Szavamat se hidd! Mindent szűrj át magadon! Ami működik, használd egészséggel, ami nem, azon változtass, vegyél el belőle, vagy tegyél hozzá, s ha végképp nem működik, akkor dobd el, vagy rakd el a tarisznyádba, hátha később mégis hasznát veszed! Ami az én utam, ami nekem jó, nem biztos, hogy számodra is az.”

Még egy fontos dolog: A gyermekeink nem a tulajdonaink. Úgy tekintsünk rájuk, mint a tiszta lelkekre, akik minket választottak, hogy saját életfeladatukat a mi segítségünkkel tudják megoldani. Amit én megfogadtam a közelmúltban a születendő gyermekeimnek, az a következő: „Igyekszem a tőlem telhető legjobbat nyújtani minden időben, hogy saját életfeladatotokat a lehető legnagyobb biztonságban és legideálisabb módon tudjátok megoldani.”

A gyermek kicsi, nem hülye! Sokszor azzal tesszük rá a legnagyobb terhet, hogy kímélni akarjuk. Ezekért a döntéseinkért bizony mi felelünk.

Amikor tehát olyan tetten, szón, gondolaton vagy érzésen kapjuk magunkat, amelynek hatása ránk és/vagy másokra is érvényes, vessük be a gondolatrendőrséget, és igyekezzünk tiszta szívvel és tudattal olyan döntéseket hozni, amely a szeretet rezgését küldi önmagunk, a másik, és az univerzum felé. Ez a mi felelősségünk.

 

A felelősség szorosan kapcsolódik a következő kulcsszóhoz, az igazsághoz.

Ahogy felelősségünk teljes tudatában, tiszta szívvel létezünk, és ezáltal elfogadjuk önmagunkat és az univerzum minden létező elemét és lényét, rábukkanunk a mindannyiunkban benne rejlő végső igazságra, miszerint mindent a szeretet irányít és sző át. A szeretet fénye ott ragyog mindenkiben és mindenben, még akkor is, ha átmenetileg hátat fordítva a fényforrásnak az árnyoldalát mutatja is felénk.

Ez egyben rámutat arra is, hogy annyi igazság létezik, ahány létező van e világon és ebben az univerzumban. Ha egy nagyon egyszerű példát veszünk, amikor egy vita végén az egyik fél „győzedelmeskedik”, vajon annak van-e igaza, aki a vitanyertes szempontjából állítja, hogy sikerült meggyőznie a másikat, vagy annak, aki a vesztes fél szemszögéből azt állítja, hogy a másik rákényszerítette a nézőpontját? Az egyik sikert, a másik kudarcot könyvel el. Az igazságnak annyi oldala van, ahány szögből tekintünk rá. Azonban vitathatatlan és univerzális igazság, hogy a szeretet ereje mindenütt jelen van, és nyomában öröm sarjad.

 

Amikor felismerjük ezt a tényt, és azt, hogy számtalan, sőt végtelen számú igazság létezik, és képesek vagyunk a másik igazát is látni az ő szemszögéből, tudnunk kell megbocsátani, és elég bátornak lenni, hogy bocsánatot kérjünk.

Teréz anya mondása szerint, ha mindenki tisztára söpörné a saját portáját, akkor tiszta lenne a világ. Ezt ide is érthetjük, hiszen, ha mindenki felismeri a végső igazságot, akkor könnyű és tiszta szívvel tud megbocsátani, és ha mindenki megbocsát, akkor nincs szükség arra, hogy bocsánatot kérjünk.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor szükséges a bocsánatkérés, mégpedig lelkünk egyensúlyának helyreállítása céljából. Igen, a SAJÁT lelkünk egyensúlyának helyreállítása céljából. Ne azért kérjünk bocsánatot, hogy a másikat kiengeszteljük. Az ugyanis, hogy megbocsát-e, pusztán neki jelent megkönnyebbülést, hiszen a terhet – a mérget – ő cipelte, őt mérgezte az érzés. Amikor bocsánatot kérünk, a saját lelkünkben teremtünk rendet, és a bocsánat kérés ceremóniája mintegy kiegyenlíti a hiányt, amit tettünkkel, szavunkkal, gondolatunkkal teremtettünk.

Épp ezért mondta Lady Nada az egyik általam csatornázott üzenetben: Van három szó, amit csak A MÁSIK SZEMÉBE NÉZVE, SZÍVBŐL JÖVŐEN ÉS LÉLEKHEZ SZÓLÓAN szabad és érdemes elmondani: KÖSZÖNÖM. MEGBOCSÁTOK (BOCSÁSS MEG.). SZERETLEK.

 

Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy az anyagi világban, a pénzügyek és az ingatlanok terén is rendet teszünk, hogy ezáltal valóban megvalósulhasson a kiegyenlítődés testi, lelki és szellemi szinten is.

 

És már körbe is értünk. Tisztán láthatjuk, hogy amennyiben mindezeknek a feladatoknak nekilátunk, a saját egyensúlyunk helyreállításán dolgozunk, amely felváltja az eddigi hullámvasút jelleget.

 

Épp ezért figyeljünk, nyissuk ki a szívünket és a lelkünket, és engedjük meg a fenti kulcsszavakhoz tartozó feladatoknak, hogy megtaláljanak bennünket, és adjunk hálát a lehetőségért, hogy egyensúlyt, azaz harmóniát teremthetünk ezzel az életünkben.

 

Jusson eszünkbe, amikor egy-egy érzelmi válság vagy nehéz helyzet hálójában csücsülünk, hogy mindez egy hatalmas lehetőség, hogy saját magunkat és ezzel nagymértékben a környezetünket, így a teljes univerzumot is közelebb hozzuk a természetes egyensúlyhoz.

 

Ahogy kezdtem, nehéz, emberpróbáló év és feladatok elé nézünk. És minden lehetőségünk, képességünk és tudásunk megvan ahhoz, hogy kiálljuk a próbát!

 

Hajrá! Csodás évet mindenkinek!

 

Isten áldása és szeretete kísérjen benneteket egész évben!

 

Szeretettel,

Forgó Ani